helyesiras

Tavaly március elején a pandémia miatti kórház kiürítés miatt anyukámat mellműtétje után 5 nappal haza küldték a kórházból. Hiába mondtuk, hogy egyedül egy agyvérzés után nem tudom megoldani az otthoni ápolását. Hiába. Kegyetlenül kirakták két combig begipszelt lábbal és a melléből kilógó csövekkel. Még a betegszállítóknak is nehéz volt hozzányúlni. Igaz, azt mondták, hogy kérhetem ápolási osztályra helyezését, de arra is legalább egy hónapot várni kellett volna. Így nekem egyedül segítség nélkül kellett megoldanom napi 24 órában az ápolását. Vásárlás, főzés, ágytálazás, gyógyszerek adagolása, injekciózás, orvosokhoz kísérés. Igyekeztem mindent megtenni. Közben meg bezárták az ápolási osztályt. Se ki, se be. Így továbbra is nekem kellett megoldanom anyu ápolását. Amikor levették anyu lábairól a gipszet azt mondták, hogy soha többé nem fog tudni járni. Újabb hatalmas sokk ért, de nem adtam föl. Sőt elhatároztam, hogy de igen is fog tudni járni. Vettem csont erősítő vitamint és igyekeztem anyuban fölkelteni a kitartását. 6 hónap múlva nyár végén pont a születésnapomon állt föl anyu először. Együtt örültünk, hogy minden nap könnyebben és egyre többet tudott tipegni a lakásban. Igaz, két bottal, de a saját lábain. Ilyenkor egy-egy ölelést is megengedtem magamnak. Ez mindkettőnknek erőt adott a mindennapokhoz. Közben hazajöttek Pestről a lányomék. Minden nap átjöttek segíteni. Utolsó beszélgetésünk egy októberi estén volt. Másnap anyu azzal ébredt, hogy hányingere van. Aznap csak teát ivott és kekszet meg almát evett. Bíztunk benne, hogy másnapra elmúlik. El is múlt, de már nem lehetett érteni amit mondott. Nagyon megijedtem. Áthívtam a lányomékat és hívtuk a mentőket. A reakciójuk csak annyi volt, hogy oldjuk meg otthon és ne akarjuk, hogy bevigyék a covidosok közé a kórházba. Két nap múlva úgy is kellett vizsgálatra menni, így vártunk. Vettem bébipapit, felhigítottam és szívószállal etettem. Reméltem, hogy kap infúziót és csinálnak valamit az orvosok és jobban lesz. Csináltak is valamit. Kapott infúziót, de pár óra múlva hazaküldték. Akkor már csak sajnos a szenvedését tudták meghosszabbítani és mint egy élettelen bábut tették le az ágyra. Másnap este már véres volt a pelusa. Akkor szorította meg anyu utoljára a kezemet. Ismét hívtuk a mentőket. Egy gyors vérnyomás mérés után megállapították, hogy 50 a vérnyomása és meg fog halni. Meg persze letoltak, hogy miért nem hívtam már korábban a mentőket. Bekötötték az infúziót és bevitték a kórházba. Másnap délután telefonáltak, hogy anyu meghalt. Csontrákja volt. 79 éves volt, de fél év alatt kb 20 évet öregedett. Talán ha időben foglalkoztak volna vele még ma is élhetne.

Már több mint egy hete ide-oda telefonálgatok segítségért, de senki sem segít. Mindenhol csak leráznak egy újabb telefonszámmal.

Itt vagyok egy tehetetlen testtel, se megmozdítani, se kommunikálni nem tudok vele. Hiába kérek- nék segítséget. Természetesen a házi orvos asszisztensénél kezdtem, mivel az orvossal csak akkor tudnék beszélni ha az asszisztens átadná neki a telefont. Aztán a mentők, a kórház sürgősségi osztálya, a házi beteg gondozók, a szociális segítők – már ami elérhető egy hétköznapi ember számára – se maradtak ki. Az interneten is kérdezősködtem, hogy kinek van valami ötlete.

Mit tanácsolnátok egy szintén sérült embernek akinek még saját magát ellátni is feladat? Mit tegyek? Lassan már visszakerülök a neurológiára. Ha csak nem ott se látnak tovább a koronásoknál. Pedig rajtuk kívül is sok embernek lehetnek egyéb egészségügyi problámái.

https://www.facebook.com/monika.gurbacsnemolnar/

RABSZOLGASORS

Emlékeznek rá? Jó kis brazil sorozat volt a 80-as évek végén. Persze nem mindenkinek tetszett. Ez így normális. Volt benne egy rabszolgalány akit egy jómódú család magához vett.

Egy napon azzal jött haza anyukám, hogy egyik kolléganője azt mondta, hogy látott engem a Tv-ben. Vagyis akkor nagyon hasonlítottam a színésznőre aki játszotta Izaurát a rabszolgalányt. Akkor az OTP-ben dolgoztam. Egy napon ott is elkezdtek Izaurának nevezni. Az ügyfeleim is gyorsan észrevették a hasonlóságot.

Most, sok év után nem csak a külső hasonlóság miatt jutott eszembe. Úgy érzem már a rabszolgaságban is hasonlítunk. Bár őt szépen felöltöztették és úri módra nem kellett semmit csinálnia. Ebben már nagy különbségek vannak köztünk. Engem senki se öltöztet, sőt jó pár éve ruhákra sincs pénzem. Örülök ha a baleseteim miatt kapott alamizsnából kijövök. A „munkámért” se kapok egyetlen fillért sem. Van aki azt megkapja helyettem.

Anyámat kell ápolnom 24 órában, mert valamit nagyon elszúrtak még az elején az agyon tanult orvosaink. Talán csak nem vették észre, vagy nem tudták megoldani, mert pont erre nem rágták a szájukba a megoldást, nekik kellett volna megerőltetni az agytekervényeiket külön fizetség nélkül is, mert nem mindenkinek van pénze magánklinikára. Így most már két éve nincs egyetlen szabadnapom sem. Nekem is kéne vese ellenőrzésre mennem, de azt se tudom elintézni, mert segítség híján nem tudom magára hagyni anyámat, mert hátha pont akkor kéne az ágytál. Ez meg ráadásul undorító és kapcsolat romboló is. Persze van aki erre azt mondja ez így természetes. Szívesen átengedem neki, és kíváncsian várom mit szól hozzá nem két év, csak két nap, vagy két hét után. Szabadidő, magánélet és pénz nélkül.

Nyár, napfény, szél, víz, tenger,
ez itt a magyar tenger: a Balaton.

Kis hazánk egyik legszebb tája,
sok turista nagy álma.

Szántód a kompok kikötője
a déli és az északi part összekötője.

Béla telep a kempingezők Mekkája,
itt sátorrengeteg várja.

Fenyves diákoktól zajos,
vidám, hangos ének szálldos.

Mária szívem egyik csücske,
régi nyarak emléke.

Györökön a Csillagvár épülete,
lovagi kínzások színhelye.

A kanyarban a Kis Balaton lápja,
színes madár világ világa.

Tüskevár és Matula bácsi világa,
Tutajos és Bütyök történetének legendája.

Keszthelyen a Festetics kastély úri bája,
a Georgikon is itt várja.

Kínzó- és Babamúzeum is látható,
itt mindig nagy a forgalom.

Balatoni borok hazája a 'királyné szoknyája"
ez a Badacsony tája.

Vulkáni tufa, szőlőtőke, finom ételek tárháza,
a Kisfaludi Ház mindig várja.

Szegedi Róza háza, és a szerelmesek köve,
a boldog emberek pihenője.

Kecskekörmök, visszhangok hazája,
az Apátság Tihanyban várja.

Balatonfüred híres villája,
Jókai és Blaha Lujza háza.

Itt van még Kossuth híres forrása,
meg a szívbetegek gyógyulása.

A Tagóre sétány meg a görög falu is itt vala,
A mólón a Halász-Révész szobor párja.

Kikötőben sok a hajó,
ringatnak a vízen, csuda jó.

A túl parton Siófok,
meg Kálmán Imre híres sétánya.

A fonyódi hegy bája a szerelmesek villája.
Séta után, indulás előtt a kikötőben
egy finom ebédre a Hableány várja.

A probléma még tavaly nyáron keletkezett egy boka rándulással aminek hatására néhány nap alatt duplájára dagadt anyukám bokája. Marcaliban az ügyeleten egy röntgen után is csak annyit javasoltak, hogy anyu hordjon fáslit és valami krémet írtak föl.

Mivel kb két hét után se mutatkozott semmi javulás Pécsen a házi orvosunk is röntgenre küldte. Ott még annyit se tudtak mondani, mint Marcaliban. Ismét házi orvos. Ortopédiára küldte. Természetesen erre is heteket kellett várni. Onnét azonnal az sürgősségire küldték trombózis gyanúval.

A sürgősségi ellátásról sincs jó véleményem. Mintha egy darab húst futószalagra helyeznének. Ugyan azokat a vizsgálatokat végezték el anyun is, mint egy beszállított hajléktalanon akit valahol az utcán szedtek össze, mert nem tudott hol aludni.

Viszont itt kivételesen legalább kizárták a trombózist. Persze ez se ment gyorsan. Még ahányszor a sürgősségin kötöttünk ki valamiért minden alkalommal ráment az egész nap, és persze ott eddig még soha semmit sem állapítottak meg.

Vissza a házi orvoshoz. Ezúttal reumatológiára küldte. A reumatológus csontsűrűség vizsgálatra küldte. - A modora meg enyhén szólva is felháborító volt. - Erre valóban sokat kellett vári. Csupán „csak három hónapot”. Közben mivel anyu már nem hogy nem tudott járni, már tipegni se tudott, csak sasszézva vonszolta magát. Ezért én mentem át a házi orvoshoz és kértem egy labor beutalót. - Nem is értem miért nem ezzel kezdték? A régi orvosunk mindent egy labor vizsgálattal kezdett. -

Közben újabb helyettes orvost kaptunk. Ő már a negyedik vagy az ötödik. Látszólag neki jobb meglátása volt. Ő köszvényre tippelt, és érsebészetre küldött. - Ezt se értettem, hogy hogy jön a köszvényhez az érsebészet? - Közben anyu lába kisebesedett és nagyon viszketett a Marcaliban felírt krémtől. Olyan lett a lába mintha leforrázták volna. Az érsebészetre is kb egy hónapot kellett várni. Ott látszólag alaposan megvizsgálta anyu lábát az orvos és egy gumiharisnyát írt föl, - ami legfeljebb egy kisgyerek lábát nem szorította volna - és ő is reumatológiára és bőrgyógyászhoz küldte. Nagy fokú ízületi gyulladást állapított meg. Persze gyulladás gátlót nem írt föl.

Újabb időpont kérés, újabb hetek. Közben anyu lába egyre elviselhetetlenebbül fájt. A fölírt gumi harisnya meg annyira elszorította a lábát, hogy nem tudta egy óránál tovább elviselni.

Ismét meglátogattam a házi orvost. Fájdalomcsillapítót és gyulladás gátlót kértem.

Nyolc hónap elteltével itt tartottunk. Újabb három hét múlva reumatológia. Végre ez a reumatológus csinált is valamit. Azonnal kért egy röntgent és két injekciót adott anyu bokájába. Venoruton fortét és Doxilecet írt föl és sürgősen beutalta Harkányba.

• Ha Uránban a reumatológus valamit is értett volna a gyógyításhoz anyu nem jutott volna odáig, hogy már menni se tud. Meg talán már nekem se okozna gondot a guggolás és a lépcsőzés ha négy éve mehettem volna vízi tornára. De nem ajánlotta nekem, az indoklás meg elmaradt.

Harkányban jött a hideg zuhany. Ott rögtön kimutatta a röntgen, - az ötödik - hogy anyu bokája több helyen is eltört. Ezt eddig senki nem vette észre. Erre mondom, hogy „ agyon tanult és fizetett” orvosaink többsége csak lelkiismeretlen, trehány munkát végez.

Céljuk nem a gyógyítás, csak egyszerű pénzkereset. Lehetőleg sok pénz keresete.

Ezen sajnos már 9 hónap után nem lehetett segíteni.

Anyu egy hónapot töltött Harkányban. Most már valamennyire tudja emelni a lábát és valóban tipegni. Azt is óvatosan, de csak bottal. És ezért a csekélyke kis járásért tízezreket fizetett és ráment 10 hónapja. Arról meg még nem is szóltam, hogy egy lelkiismeretlen, trehány orvos „elvette” a járni tudását és ezért még meg se büntetik. Én egyből a diplomáját venném el. Ha beperelem attól anyu nem fog tudni úgy járni mint előtte. A doki meg esetleg csak egy figyelmeztetést kapna.

Ezzel még nem is ért véget a dolog. Újabb hónapok múlva ismét beutalták Harkányba. Akkor már tényleg csak centiket haladva vonszolta magát. Ott se tudtak segíteni. Egy hónap után amikor hazaküldték volna már felállni se tudott. Átküldték Pécsre a 400 ágyasba. Ott másfél év után megállapították, hogy mindkét bokája és a jobb térde is eltört. Azonnal begipszelték a lábait. Közben kiderült, hogy csomók vannak a mellében. Megműtötték. A műtét utáni 5. napon kezdett minden mozdulatra nagyon fájni. Természetesen ekkor már innen is haza akarták küldeni. Természetesen segítség nélkül. Minek is a segítség egy hétköznapi embernek aki nem is parlamenti tag?

Milyen eljárás, hogy egy egy hete műtött magatehetetlen, állandó fájdalmakkal küzködő , combig begipszelt lábú – még véletlenül se járógipsz – beteget hazaküldenek a kórházból és naponta csak másfél órára adnak mellé segítséget? Hétvégén meg egyáltalán. Azt meg egyáltalán nem is veszik figyelembe, hogy a mellette lévő egyedüli családtag is egy sztrók után lévő mozgáskorlátozott. Örülök, hogy magamat el tudom látni, bár néha még nekem is jól jönne egy kis segítség.

Kitől lehet segítséget kérni? - Valódi segítséget ami nem csak a nevében segítség.

Ezt nevezik betegellátásnak?

Így még annyi időre se tudom magára hagyni amíg elmennék az évi orvosi ellenőrzésre. Legalább erre a néhány órára biztosíthatnának segítséget. Minek is gondolnának erre ha végre lerázták magukról, és még fizetést is kapnak érte?