helyesiras

Már több kritikus írásom is napvilágot látott legalább itt az interneten „ Orvoskritika” címmel. Nem árt egy kis kritika a maradék egészségügynek sem. Hátha egyszer csak észreveszi valaki olyan is aki tudna rajta – persze csak ha valóban segíteni akar – javítani.

Ott kezdtem a kritizálást, hogy anyukám tavaly augusztus közepe és egy rossz lépés miatt nem tud járni és a „nagy tudású” orvosaink csak küldözgetik ide-oda. Én úgy mondanám, hogy Ping-Pongoznak (játszadoznak) vele. Vagy tényleg csak ennyire telne a tudományukból?

Ma egy Ultrahang leletet akartam megmutatni az orvosának. - Nem gondoltam, hogy ehhez is időpontot kell kérni. - Négyen voltak előttem, a rendelés ½ 1-ig tartott. Gondoltam addig csak kijön az asszisztens és oda tudom adni a leletet, hogy megmutassa a doktornőnek. Ki is jött és el is küldött, hogy kérjek mára időpontot, mert csak akkor tudja megnézni a doktornő. Nem igazán értettem vele egyet, de ha ez kell a békéhez kértem volna mára egy időpontot.

Elmondtam a recepción, hogy az asszisztens mondta, hogy mára. Hiába. A recepciós csak azt szajkózta, hogy a gép legelőbb csak október 16-ra ad időpontot. Egy kis jóindulattal tudott volna a gép nélkül is adni egy időpontot mára, tekintve, hogy négy ember volt ott. ( Gép nélkül már erre is képtelen? Ez is meghaladja a tudását?) Persze nem neki fáj, nem ő nem tud lábra állni. Jó dolgában nem tudja mit tagadjon meg.

Az orvosok se különbek. Tudom, hogy orvos hiány van, - az okát is tudja mindenki – de aki itthon maradt a pályán azért gyógyíthatna is. Erre esküdtek föl. Nem? Vagy már azt is elfelejtették?

A probléma még tavaly nyáron keletkezett egy boka rándulással aminek hatására néhány nap alatt duplájára dagadt anyukám bokája. Marcaliban az ügyeleten egy röntgen után is csak annyit javasoltak, hogy anyu hordjon fáslit és valami krémet írtak föl.

Mivel kb két hét után se mutatkozott semmi javulás Pécsen a házi orvosunk is röntgenre küldte. Ott még annyit se tudtak mondani, mint Marcaliban. Ismét házi orvos. Ortopédiára küldte. Természetesen erre is heteket kellett várni. Onnét azonnal az sürgősségire küldték trombózis gyanúval.

A sürgősségi ellátásról sincs jó véleményem. Mintha egy darab húst futószalagra helyeznének. Ugyan azokat a vizsgálatokat végezték el anyun is, mint egy beszállított hajléktalanon akit valahol az utcán szedtek össze, mert nem tudott hol aludni.

Viszont itt kivételesen legalább kizárták a trombózist. Persze ez se ment gyorsan. Még ahányszor a sürgősségin kötöttünk ki valamiért minden alkalommal ráment az egész nap, és persze ott eddig még soha semmit sem állapítottak meg.

Vissza a házi orvoshoz. Ezúttal reumatológiára küldte. A reumatológus csontsűrűség vizsgálatra küldte. - A modora meg enyhén szólva is felháborító volt. - Erre valóban sokat kellett vári. Csupán „csak három hónapot”. Közben mivel anyu már nem hogy nem tudott járni, már tipegni se tudott, csak sasszézva vonszolta magát. Ezért én mentem át a házi orvoshoz és kértem egy labor beutalót. - Nem is értem miért nem ezzel kezdték? A régi orvosunk mindent egy labor vizsgálattal kezdett. -

Közben újabb helyettes orvost kaptunk. Ő már a negyedik vagy az ötödik. Látszólag neki jobb meglátása volt. Ő köszvényre tippelt, és érsebészetre küldött. - Ezt se értettem, hogy hogy jön a köszvényhez az érsebészet? - Közben anyu lába kisebesedett és nagyon viszketett a Marcaliban felírt krémtől. Olyan lett a lába mintha leforrázták volna. Az érsebészetre is kb egy hónapot kellett várni. Ott látszólag alaposan megvizsgálta anyu lábát az orvos és egy gumiharisnyát írt föl, - ami legfeljebb egy kisgyerek lábát nem szorította volna - és ő is reumatológiára és bőrgyógyászhoz küldte. Nagy fokú ízületi gyulladást állapított meg. Persze gyulladás gátlót nem írt föl.

Újabb időpont kérés, újabb hetek. Közben anyu lába egyre elviselhetetlenebbül fájt. A fölírt gumi harisnya meg annyira elszorította a lábát, hogy nem tudta egy óránál tovább elviselni.

Ismét meglátogattam a házi orvost. Fájdalomcsillapítót és gyulladás gátlót kértem.

Nyolc hónap elteltével itt tartottunk. Újabb három hét múlva reumatológia. Végre ez a reumatológus csinált is valamit. Azonnal kért egy röntgent és két injekciót adott anyu bokájába. Venoruton fortét és Doxilecet írt föl és sürgősen beutalta Harkányba.

• Ha Uránban a reumatológus valamit is értett volna a gyógyításhoz anyu nem jutott volna odáig, hogy már menni se tud. Meg talán már nekem se okozna gondot a guggolás és a lépcsőzés ha négy éve mehettem volna vízi tornára. De nem ajánlotta nekem, az indoklás meg elmaradt.

Harkányban jött a hideg zuhany. Ott rögtön kimutatta a röntgen, - az ötödik - hogy anyu bokája több helyen is eltört. Ezt eddig senki nem vette észre. Erre mondom, hogy „ agyon tanult és fizetett” orvosaink többsége csak lelkiismeretlen, trehány munkát végez.

Céljuk nem a gyógyítás, csak egyszerű pénzkereset. Lehetőleg sok pénz keresete.

Ezen sajnos már 9 hónap után nem lehetett segíteni.

Anyu egy hónapot töltött Harkányban. Most már valamennyire tudja emelni a lábát és valóban tipegni. Azt is óvatosan, de csak bottal. És ezért a csekélyke kis járásért tízezreket fizetett és ráment 10 hónapja. Arról meg még nem is szóltam, hogy egy lelkiismeretlen, trehány orvos „elvette” a járni tudását és ezért még meg se büntetik. Én egyből a diplomáját venném el. Ha beperelem attól anyu nem fog tudni úgy járni mint előtte. A doki meg esetleg csak egy figyelmeztetést kapna.

Az első orvoskritikámban az utoljára említett reumatológus kért egy újabb röntgen vizsgálatot – már a negyediket. Ez végre – úgy nézett ki – alapos volt. Ezt látva a doktornő azonnal beutalta anyut a harkányi kórházba fizikoterápiára. Erre „csak” két hetet kellett várni. Ott jött a hideg zuhany. Ott rögtön kimutatta a röntgen, hogy anyu bokája több helyen is eltört. Ezt eddig senki nem vette észre. Erre mondom, hogy „ agyon tanult és fizetett” orvosaink többsége csak lelkiismeretlen, trehány munkát végez.

Céljuk nem a gyógyítás, csak egyszerű pénzkereset. Lehetőleg sok pénz keresete.

Ezen sajnos már 9 hónap után nem lehetett segíteni.

Anyu 1 hónapot töltött Harkányban. Most már valamennyire tudja emelni a lábát és valóban tipegni. Azt is óvatosan. És ezért a csekélyke kis járásért tízezreket fizetett és ráment 10 hónapja. Arról meg még nem is szóltam, hogy egy lelkiismeretlen, trehány orvos „elvette” a járni tudását és ezért még meg se büntetik. Én egyből a diplomáját venném el. Ha beperelem attól anyu nem fog tudni úgy járni mint előtte. A doki meg esetleg csak egy figyelmeztetést kap.

Miután ismét visszakaptam az életem elkövettem néhány olyan hibát aminek „ köszönhetően ” bekerültem egy olyan spirálba ami – úgy érzem – alaposan megakasztotta az életem.

Az első nagy hibázásom az volt amikor a hosszú évekig gyűjtögetett pénzecskémet alapos meggondolás nélkül úgy fektettem be, hogy nem néztem alaposan utána a kivitelező cégnek akikkel kicseréltettem az ablakaimat. Ezt egyre jobban bánom és újra csinálnám.

Már a csere előtt elkövettem egy óriási hibát. Addig gondolkoztam amíg lemaradtam a kivitelező cég bevezető akciójáról, ami szerint az ablak csere mellé ingyen redőnyt is beépítettek volna. - Ez nem egy óriási hiba mondhatná egy dolgozó átlag ember. Csak pénz kérdése. Na igen. Másnak csak ennyi. De nem egy sérült embernek akinek nincs havi fizetése.

A következő, hogy nem néztem alaposan a munkások körmére akik ezt ki is használták. Hatalmas port és koszt hagytak maguk után. – Ez nem rendkívüli mondhatnák. De ha azt nézem, hogy egy korábbi ablakcsere alkalmával semmi koszt nem okoztak a munkások akkor már megcáfolható. Az egy komlói cég volt ami sajnos már megszűnt.

Az ablakokról nem húzták le a keret védőfóliáját aminek az eltávolítása egy harmadik emeleti lakás ablakainál magán személynek elég veszélyes. A karnisomat se rakták vissza, mert a régi karnisomat akartam visszarakatni. Annyival elintézte a szaki, hogy nem tudja megcsinálni, pedig már megvetette hozzá a tipliket és a fúrót is.

A fürdőszobában meg cementes kézzel fogták meg a csapot és nem törölték le a csapról a cementet – mert milyen jó érzés a bosszúság okozás – én meg később, csak akkor vettem észre amikor már megkötött a vékony cement réteg.

Így utólag már biztos vagyok benne, hogy azért merték megengedni maguknak a trehány munkát, mert látták, hogy egyedül vagyok és nincs mögöttem egy erélyes férfi. Reklamálni meg nem tudtam akkor még. Örültem, hogy kész lett.

Így utólag meg már nincs pénzem rendbe hozatni.

A következő amit máig bánok, hogy az ingyen felajánlott régi számítógépemet nem annak adtam akinek valóban nagy szüksége lett volna rá, csak későn jelentkezett amikor már odaígértem valakinek.

Az is benne volt, hogy egy régi asztali gép volt amit már egy ideje nem használtam, és gondoltam nem adok valakinek egy esetleg rossz gépet, egy informatikus meg rendbe tudja hozni magának.

Már 8 hónapja, hogy agyon tanult orvosaink nem tudják megoldani, hogy anyukámnak miért dagad és fáj a lába és miért nem tud már menni se.

A probléma még tavaly nyáron keletkezett egy boka rándulással aminek hatására néhány nap alatt duplájára dagadt anyukám bokája. Marcaliban az ügyeleten egy röntgen után is csak annyit javasoltak, hogy anyu hordjon fáslit és valami krémet írtak föl.

Mivel kb két hét után se mutatkozott semmi javulás Pécsen a házi orvosunk is röntgenre küldte. Ott még annyit se tudtak mondani, mint Marcaliban. Ismét házi orvos. Ortopédiára küldte. Természetesen erre is heteket kellett várni. Onnét azonnal az sürgősségire küldték trombózis gyanúval.

A sürgősségi ellátásról sincs jó véleményem. Mintha egy darab húst futószalagra helyeznének. Ugyan azokat a vizsgálatokat végezték el anyun is, mint egy beszállított hajléktalanon akit valahol az utcán szedtek össze, mert nem tudott hol aludni.

Viszont itt kivételesen legalább kizárták a trombózist. Persze ez se ment gyorsan. Még ahányszor a sürgősségin kötöttünk ki valamiért minden alkalommal ráment az egész nap, és persze ott eddig még soha semmit sem állapítottak meg.

Vissza a házi orvoshoz. Ezúttal reumatológiára küldte. A reumatológus csontsűrűség vizsgálatra küldte. - A modora meg enyhén szólva is felháborító volt. - Erre valóban sokat kell vári. Csupán „csak három hónapot”. Közben mivel anyu már nem hogy nem tud járni, már tipegni se tud, csak sasszézva vonszolja magát én mentem át a házi orvoshoz és kértem egy labor beutalót. - Nem is értem miért nem ezzel kezdték? A régi orvosunk mindent egy labor vizsgálattal kezdett. -

Közben újabb helyettes orvost kaptunk. Ő már a negyedik vagy az ötödik. Látszólag neki jobb meglátása volt. Ő köszvényre tippelt, és érsebészetre küldött. - Ezt se értettem, hogy hogy jön a köszvényhez az érsebészet. - Közben anyu lába kisebesedett és nagyon viszketett a Marcaliban felírt krémtől. Olyan lett a lába mintha leforrázták volna. Az érsebészetre is kb egy hónapot kellett várni. Ott látszólag alaposan megvizsgálta anyu lábát az orvos és egy gumiharisnyát írt föl, és ő is reumatológiára és bőrgyógyászhoz küldte. Nagy fokú ízületi gyulladást állapított meg. Persze gyulladás gátlót nem írt föl.

Újabb időpont kérés, újabb hetek. Közben anyu lába egyre elviselhetetlenebbül fáj. A fölírt gumi harisnya meg annyira elszorítja a lábát, hogy nem tudja egy óránál tovább elviselni.

Ismét meglátogattam a házi orvost. Fájdalomcsillapítót és gyulladás gátlót kértem.

Nyolc hónap elteltével itt tartunk. Jövő héten megyünk a csontritkulás vizsgálatra. Nem sok reményt fűzök hozzá. Három hét múlva reumatológia. Remélem megtalálják végre a megoldást. Ha nem mi lesz anyuval? Ki tud segíteni?