A probléma még tavaly nyáron keletkezett egy boka rándulással aminek hatására néhány nap alatt duplájára dagadt anyukám bokája. Marcaliban az ügyeleten egy röntgen után is csak annyit javasoltak, hogy anyu hordjon fáslit és valami krémet írtak föl.

Mivel kb két hét után se mutatkozott semmi javulás Pécsen a házi orvosunk is röntgenre küldte. Ott még annyit se tudtak mondani, mint Marcaliban. Ismét házi orvos. Ortopédiára küldte. Természetesen erre is heteket kellett várni. Onnét azonnal az sürgősségire küldték trombózis gyanúval.

A sürgősségi ellátásról sincs jó véleményem. Mintha egy darab húst futószalagra helyeznének. Ugyan azokat a vizsgálatokat végezték el anyun is, mint egy beszállított hajléktalanon akit valahol az utcán szedtek össze, mert nem tudott hol aludni.

Viszont itt kivételesen legalább kizárták a trombózist. Persze ez se ment gyorsan. Még ahányszor a sürgősségin kötöttünk ki valamiért minden alkalommal ráment az egész nap, és persze ott eddig még soha semmit sem állapítottak meg.

Vissza a házi orvoshoz. Ezúttal reumatológiára küldte. A reumatológus csontsűrűség vizsgálatra küldte. - A modora meg enyhén szólva is felháborító volt. - Erre valóban sokat kellett vári. Csupán „csak három hónapot”. Közben mivel anyu már nem hogy nem tudott járni, már tipegni se tudott, csak sasszézva vonszolta magát. Ezért én mentem át a házi orvoshoz és kértem egy labor beutalót. - Nem is értem miért nem ezzel kezdték? A régi orvosunk mindent egy labor vizsgálattal kezdett. -

Közben újabb helyettes orvost kaptunk. Ő már a negyedik vagy az ötödik. Látszólag neki jobb meglátása volt. Ő köszvényre tippelt, és érsebészetre küldött. - Ezt se értettem, hogy hogy jön a köszvényhez az érsebészet? - Közben anyu lába kisebesedett és nagyon viszketett a Marcaliban felírt krémtől. Olyan lett a lába mintha leforrázták volna. Az érsebészetre is kb egy hónapot kellett várni. Ott látszólag alaposan megvizsgálta anyu lábát az orvos és egy gumiharisnyát írt föl, - ami legfeljebb egy kisgyerek lábát nem szorította volna - és ő is reumatológiára és bőrgyógyászhoz küldte. Nagy fokú ízületi gyulladást állapított meg. Persze gyulladás gátlót nem írt föl.

Újabb időpont kérés, újabb hetek. Közben anyu lába egyre elviselhetetlenebbül fájt. A fölírt gumi harisnya meg annyira elszorította a lábát, hogy nem tudta egy óránál tovább elviselni.

Ismét meglátogattam a házi orvost. Fájdalomcsillapítót és gyulladás gátlót kértem.

Nyolc hónap elteltével itt tartottunk. Újabb három hét múlva reumatológia. Végre ez a reumatológus csinált is valamit. Azonnal kért egy röntgent és két injekciót adott anyu bokájába. Venoruton fortét és Doxilecet írt föl és sürgősen beutalta Harkányba.

  • Ha Uránban a reumatológus valamit is értett volna a gyógyításhoz anyu nem jutott volna odáig, hogy már menni se tud. Meg talán már nekem se okozna gondot a guggolás és a lépcsőzés ha négy éve mehettem volna vízi tornára. De nem ajánlotta nekem, az indoklás meg elmaradt.

Harkányban jött a hideg zuhany. Ott rögtön kimutatta a röntgen, - az ötödik - hogy anyu bokája több helyen is eltört. Ezt eddig senki nem vette észre. Erre mondom, hogy „ agyon tanult és fizetett” orvosaink többsége csak lelkiismeretlen, trehány munkát végez.

Céljuk nem a gyógyítás, csak egyszerű pénzkereset. Lehetőleg sok pénz keresete.

Ezen sajnos már 9 hónap után nem lehetett segíteni.

Anyu egy hónapot töltött Harkányban. Most már valamennyire tudja emelni a lábát és valóban tipegni. Azt is óvatosan, de csak bottal. És ezért a csekélyke kis járásért tízezreket fizetett és ráment 10 hónapja. Arról meg még nem is szóltam, hogy egy lelkiismeretlen, trehány orvos „elvette” a járni tudását és ezért még meg se büntetik. Én egyből a diplomáját venném el. Ha beperelem attól anyu nem fog tudni úgy járni mint előtte. A doki meg esetleg csak egy figyelmeztetést kapna.

Ezzel még nem is ért véget a dolog. Újabb hónapok múlva ismét beutalták Harkányba. Akkor már tényleg csak centiket haladva vonszolta magát. Ott se tudtak segíteni. Egy hónap után amikor hazaküldték volna már felállni se tudott. Átküldték Pécsre a 400 ágyasba. Ott másfél év után megállapították, hogy mindkét bokája és a jobb térde is eltört. Azonnal begipszelték a lábait. Közben kiderült, hogy csomók vannak a mellében. Megműtötték. A műtét utáni 5. napon kezdett minden mozdulatra nagyon fájni. Természetesen ekkor már innen is haza akarták küldeni. Természetesen segítség nélkül. Minek is a segítség egy hétköznapi embernek aki nem is parlamenti tag?

Milyen eljárás, hogy egy egy hete műtött magatehetetlen, állandó fájdalmakkal küzködő , combig begipszelt lábú – még véletlenül se járógipsz – beteget hazaküldenek a kórházból és naponta csak másfél órára adnak mellé segítséget? Hétvégén meg egyáltalán. Azt meg egyáltalán nem is veszik figyelembe, hogy a mellette lévő egyedüli családtag is egy sztrók után lévő mozgáskorlátozott. Örülök, hogy magamat el tudom látni, bár néha még nekem is jól jönne egy kis segítség.

Kitől lehet segítséget kérni? - Valódi segítséget ami nem csak a nevében segítség.

Ezt nevezik betegellátásnak?

Így még annyi időre se tudom magára hagyni amíg elmennék az évi orvosi ellenőrzésre. Legalább erre a néhány órára biztosíthatnának segítséget. Minek is gondolnának erre ha végre lerázták magukról, és még fizetést is kapnak érte?