ROSSZUL ESIK

Van egy lány ki bánatában tanácsomra lett íróvá,

azóta nem barátom már.

Keresztül néz rajtam ha lát,

köszönésem se fogadja már.

Igaz, más felé vitt a sorsunk,

más utakon járunk.

Írni még én is szoktam néha napján,

úgy látszik engem nem ez a siker vár.

Pedig írói babérokra én pályázok,

de most életvezetést tanulok.

Sorsom megint közbeszólt tán?

Nekem más utat szánt?

Nem látom még szándékát,

Megint büntet talán?

Vagy jobb út vár még rám,

érdeklődve várom az útmutatást.

0 Tovább

SZEPTEMBER

„Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak” Így igaz, de szerencsére még csak a hajnalok meg az éjszak hűvösek. Nappal még jó meleg van. A Balatonban sokan még fürödnek. Nem csak a németek.

A nyaraló emberek nagy része már hazament. Kiürült minden. Messze hallatszanak a ház körüli kopácsolások. Legalábbis nálunk Balatonmárián. Meglepő, mert a tó körül mindenütt máshol élénk még a forgalom. Na jó, nem annyira mint nyáron.

Márián a régi „hagyomány” szerint augusztus 20 után bezárnak a bazárok, éttermek, kihal a település. Már csak jó részt idősebbeket látni.

Eddig nekünk is addig tartott a balatoni élet. Idén úgy adódott, hogy egy csőtörés miatt tovább kellett maradnunk. Szerencsére elhúzódott a nyári időjárás, még jó meleg volt és sokat sütött a nap. Így egy hónappal tovább maradtunk. Sajnos így is eljött a búcsú napja, de szerencsére még jó időben sikerült mindent elintézni. Nehéz a búcsú a sok vidám nap után.

A hirtelen reggeli köd azonban nagyon megkönnyíti a búcsút. A köd felszállta után már ragyogó napsütésben indultunk haza. Mire Pécsre értünk már melegünk is lett.

Nem tartott sokáig a meleg. Másnap már egyáltalán nem volt meleg, utána meg már direkt fáztunk esténként. Elő is került a pulcsi, hosszú nadrág, meleg téli papucs.

Vége a nyárnak.........

„Vége a jó időnek,

vége a csodás nyárnak,

vége a diákok vakációjának.

 

Gyorsan elmúlik

mit szeretünk,

csak az emléke

marad nekünk.

 

Kihaltak, üresek

a strandok már,

a Balaton part is sivár.

 

Kikötöttek már a vitorlások,

csak a vadkacsákból

van sok.

 

A komp is ritkább már,

A Szántódi rév is

készül aludni már.

 

Eljött a szüret ideje,

a hordók is már tele.

Most jönnek a szüreti bálok sorban,

Pécs környékén is ez a szokás van.”

0 Tovább

Idegesítő emberek az életemben

Nem tudom miért idegesít ennyire ez a néhány ember. A spiritualitás szerint ez előző életünk konfliktusaiból ered. Eddig három ilyen emberrel találkoztam.

Első apósom volt. Valószínűleg első megnyilatkozásai amik ezt kiváltották belőlem azok voltak, hogy mindig akkor hívta el a férjemet valahova amikor valami közös programot csináltunk. Esküvő előtt a férjem csak itt-ott a kanyarban találkozott vele. A csúcs az volt amikor szülés után meglátta a lányomat és csak annyit mondott egy lemondó legyintés kíséretében: hogy „ Á csak egy lány.” Szerencsére többet nem is láttam.

A másik az apám volt az esküvőm után. Előtte pedig nagyon szerettem. Igaz, uralkodott is rajtam. - Már biztosan tudom, akkor még kicsi voltam és természetesek voltak az irányításai. - Szerintem pont ez volt a kiváltó ok, hogy többé nem irányíthatott, uralkodhatott rajtam, mert felnőttem és kezdett megjönni az önbizalmam vagy valami olyasmi. Ezzel egyre rosszabb lett a kapcsolatunk. Egészen addig romlott amíg már elviselni se tudtuk egymást. Ezt még csak nehezítette, hogy együtt laktunk és hol a férjemet, hol engem sértegetett, küldött melegebb éghajlatra. El is üldözte a férjemet. Minden ilyen veszekedés, ordítozás után úgy éreztem, hogy teljesen elgyengültem, leszívta az összes energiámat. Megkönnyebbültem amikor meghalt. Tudom nem szép, hogy örültem – nem is ez a megfelelő szó - apám halálának, de nagyon megkönnyebbültem.

Két elnyomó után most itt a harmadik, a balatoni szomszédunk. Első megnyilvánulása az volt, hogy keresztül nézett rajtam, meg se hallotta amit mondok, közben anyut akarta kisajátítani, elvenni tőlem. Az első hangos veszekedésünk után valami vagy valaki hatására belátta, hogy ez így nem lesz jó, taktikát kell változtatnia. - Nem véletlen, hogy se a lánya, se az unokái nem keresik. - Nyomulását „segítés”-re változtatta, hogy időről időre azzal zsarolhasson, hogy „ezért segített”. Anyu persze mindig bedől neki. Anyut elég könnyű befolyásolni, mert nem csak a saját véleménye, így a saját lánya mellett se tud kiállni. Az igazi segítség szerintem érdek és elvárások nélküli. Kari bá' azóta se tudja elfogadni, hogy soha nem lesz anyu csak az övé. Legalábbis amíg én itt vagyok. Én vagyok neki a legnagyobb akadály.

Az a legrosszabb az egészben, hogy arra se képes, hogy észrevegye, - vagy nem is akarja – hogy azzal, hogy engem idegesít anyunak árt a legtöbbet, mert így ő került két „tűz” közé. Pedig elvileg neki akar segíteni. Én meg anyu miatt kerülöm amennyire csak tudom, de ha állandóan betolakodik az életünkbe ez jócskán megnehezíti a távolság tartást.

0 Tovább

Csak egy elképzelés

Még 2017 telén írtam azt a rövid novellát az óra átállításról ami úgy néz ki, hogy valóra válhat mivel az Európai Únió már elfogadta, hogy nem lesz többé óra átállítás. Már csak az a kérdés, hogy a téli vagy a nyári időszámítás mellett döntenek.

„Egy unalmas, hideg téli délután Erika az ablak előtt állt és nézte a kinti havas tájat. Szép látványt nyújtott a frissen esett hó. Amíg szép fehér és nem lesz latyakos. A friss, még szűz hóban a gyerekek szívesen játszanak. Hógolyóznak, szánkóznak és hóembereket építenek. Csak sajnos rövidek a nappalok, gyorsan sötétedik. Mire a gyerekek hazaérnek az iskolából nem sok idejük marad a játékra. Gyorsan leszáll az alkony, majd követi a hideg, barátságtalan, sötét este. Ahogy állt a lány az ablak előtt a friss havat nézve, gondolatai cikázni kezdtek a fejében. Jó lenne ha tovább lenne világos. Legalább egy kicsivel. Ekkor hirtelen bevillant az agyába egy új gondolat.

Három hónap múlva lesz a tavaszi napforduló, amikor egy órával előrébb állítjuk az órákat és mindjárt hosszabbak lesznek a nappalok. De hogyan lehetne, hogy már most is tovább legyen világos? Mi lenne ha ősszel nem állítanánk vissza az órákat? Akkor jövő télen már hosszabbak lehetnének a nappalok. Csak ott a bibi, hogy nem lehet megoldás, hogy nálunk másképp járjanak az órák, mint más országokban. Ha tavasszal a világon mindenütt előre állítják, ősszel meg sehol nem állítanák vissza az órákat akkor ez már nem lenne probléma. Akkor a világon mindenütt egyformán járnának az órák. Vagy nem? Szerintem ez kivitelezhető lenne, és úgy mindenki örülhetne a hosszabb nappaloknak.  Már csak el kéne valaki olyannak juttatni a gondolatot aki valahogy bele tud szólni ebbe az óra állítgatós kérdésbe „

0 Tovább

2018 BALATONI NYÁR

Érdekesen indult a nyár. Pontosabban egy nagyon meleg május után egy hűvösebb június jött. Amikor május végén először mentünk Máriára meglepően meleg volt a víz.

Egész pontosan addig volt nagyon meleg amíg a suli tartott. Július eleje is kicsit döcögött, a víz hőfoka is jócskán visszaesett, de néhány nap alatt kialakult a kánikula. A Balaton vize is gyorsan melegedett. Szinte naponta melegebb lett. Nagyon jó volt elterülni a langyos ízben és úszni. Gyorsan röpültek a forró napok.

Így jött el az idei nyár utolsó hosszú hétvégéje. Még tart a kánikula. Bár már nem olyan nagy a forróság, mint egy hónapja, de szerintem senki sem bánja. A víz is meglepően jó langyos még. Ebben az idényben utoljára telik be a Balaton.

Három nap és minden elcsendesedik. A diákok iskolába, a szülök munkába mennek. Jó részt az idősebbek idénye jön el.

Vége a jó időnek,

vége a csodás nyárnak,

vége a diákok vakációjának.

 

Gyorsan elmúlik

mit szeretünk,

csak az emléke

marad nekünk.

 

Kihaltak, üresek

a strandok már,

a Balaton part is sivár.

 

Kikötöttek már a vitorlások,

csak a vadkacsákból

van sok.

 

A komp is ritkább már,

A Szántódi rév is

készül aludni már.

 

Eljött a szüret ideje,

a hordók is már tele.

Most jönnek a szüreti bálok sorban,

Pécs környékén is ez a szokás van.

 

0 Tovább
«
123

helyesiras

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek